Hírek



2021. 06. 07.
Ősi komáromi mesterségek nyomában

Május végén ezúttal a hajós szakma elevenedett meg a Szőnyi Lovas Sportegyesület farmján.


-Egy pályázatnak köszönhetően négy olyan mesterséget mutatunk be, melyek valamilyen formában városunkhoz, Komáromhoz kötődnek. Célunk, hogy minél közelebb hozzuk egymáshoz a civil szféra és a gazdasági szektor szereplőit, ezért jelen alkalomra Janka Ferenc személyében, olyan vállalkozót is meghívtunk, aki azt itt bemutatott hajót forgalmazza hazánkban – nyilatkozta Schmelcz Géza, egyesületi elnök.

A hajós szakma szépségéről Neuwirth Csaba János kapitány beszélt:

-Gyermekkori indíttatás vezetett erre a pályára. A Duna partján, Komáromban cseperedtem fel, komáromi srác vagyok, igaz már nagyon régen elköltöztem. 1987 óta hajózok, ez a mesterség élethivatás, még akkor is, ha hazánk kissé mostohagyerek a víziszállítás tekintetében, közel sincs akkora forgalom, mint mondjuk a Rajnán. Sajnos a főiskolai szintű képzés is megszűnt Magyarországon, pedig nagy igény lenne a fiatal kollégákra!

Az érdeklődők Kurdi Csaba mester jóvoltából kiállított sok-sok hajómodell és makett között a Váci Hajógyárban épült vízibusz prototípusát is megcsodálhatták, sőt modellkészítésre is lehetőségük nyílt.

A TOP 7.1.1. pályázatból megvalósuló programsorozat a huszárság, illetve a pék szakma bemutatásával folytatódik a következő hetekben.

Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.


https://cm.federalpremium.com/

mix parlay

doaslot

cepekqq

sumberqq login

doaslot

doaslot

https://nardo.dealpass.no/

bandarqq

doaslot

doaslot

doaslot

doaslot

doaslot

cepekqq

cepekqq

doaslot

kurirqq

doaslot

cepekqq

doaslot

https://www.joeylabossiere.com/about

https://fdcs.uccuyosl.edu.ar/

doaslot

doaslot

mix parlay