Hírek



2025. 03. 07.
Bajnoki érmekkel tértek haza a komáromi harcosok

Hosszú téli felkészülést követően utaztak Trencsénbe az Alexandros Muay Thai Gym tagjai a Slovak Open 2025 tornára, február végén. A nagyszabású sportrendezvényen hét ország harcosai mérettették meg magukat.

(Nyári László felnőtt Szlovák-bajnoki arany-, Szilágyi Erik junior Szlovák-bajnoki bronzérmet szerzett. Fotó: Beküldött) 


Grónai Sándor a komáromi csapat edzője elmondta, hogy a tagok lelkiismeretesen, mindent beleadva készültek az edzéseken, melynek köszönhetően a befektetett idő, energia és odaadás, meg is hozta a kiváló eredményeket.

-A felnőtt mezőnyben 81 kg-os kategóriában junior létére Nyári László aranyérmet szerzett, míg Szilágyi Erik az 57 kg-osok között, bronzéremmel zárta a versenyt – számolt be a mester.

Grónai Sándor hozzátette: sok pihenésre nem jut idő, hiszen a csapat tagjai a hétvégén már Budapestre utaznak, ahol a Spartan Muay Thai Kupán lépnek ismét ringbe a komáromi versenyzők. Ezt követően áprilisban majd ismét Nyári Lászlóért szoríthatunk, aki Érden vívja első professzionális mérkőzését. 


https://cm.federalpremium.com/

mix parlay

doaslot

cepekqq

sumberqq login

doaslot

doaslot

https://nardo.dealpass.no/

bandarqq

doaslot

doaslot

doaslot

doaslot

doaslot

cepekqq

cepekqq

doaslot

kurirqq

doaslot

cepekqq

doaslot

https://www.joeylabossiere.com/about

https://fdcs.uccuyosl.edu.ar/

doaslot

doaslot

mix parlay