A Koppánymonostori Hagyományőrző Egyesület a közelmúltban alakult meg azzal a céllal, hogy őrizze és továbbadja a korabeli harcedzett katonák szellemiségét, hagyatékát és interaktívan mutassák be a történelmet. A hadijátékok főszereplőit az egyesület elnöke, Botló Krisztián mutatta be nekünk.
Az idei évben is indulnak a komáromi tematikus túrák, ám a nagy sikerre való tekintettel az idei évben már havi két túrát is szerveznek a Komáromi Tourinform Iroda munkatársai. Proczeller Tamástól, a túrák főszervezőjétől kérdeztük a részleteket.
Minden hónap első szombatján Komáromi Kalákának ad otthont a jövőben a Generációk Háza, ahol közös szövés-fonásra, bőrözésre, csuhézásra és különféle közös kézműveskedésre várja a Komáromi Kulturális Kft az érdeklődőket. Február 10-én ugyanakkor egy régi hagyományt éleszt újra a szervezet, hiszen a Garabonciás Néptáncegyüttessel együtt közös kiszézésre, téltemetőre hívogatják a helyieket.
Rohanó világunkban, sokszor jó lenne megállni, kikapcsolni, feltöltődni. Fáy Zsuzsanna, több olyan önismereti terápiás foglalkozást is tart, melyeken a tánccal, meditációval, vagy éppen terápiás lovak segítségével próbál megoldást nyújtani a felmerülő problémák orvoslására.
Valentin nap, farsang, számos gyermek és felnőtt program: ezekkel várja a Jókai Mór Városi Könyvtár és a Gyermekkönyvtár a látogatókat februárban. A részleteket Turiné Kiss Adrienn és Székely Laura, könyvtári munkatársak mondták el nekünk.
A Komáromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, számos alkalommal bizonyították már rátermettségüket, hiszen évente átlagosan több, mint félszáz alkalommal indulnak, hogy segítsenek. Dr. Zsikla György, az egyesület elnöke mutatta be nekünk a komáromi önkéntes lánglovagok mindennapjait.
Egész napos díszgalamb kiállításara várja az érdeklődőket február 3-án, délelőtt 9 órától a szőnyi, Petőfi Sándor Művelődési Házba, a Komáromi Díszgalambászok Egyesülete. A nem mindennapi rendezvényen a méltán híres komáromi bukógalambbal is találkozhatunk.
A Szőnyi Alkotókor a Magyar Kultúra napjához csatlakozva nyitja meg január 24-én kiállítását a Generációk Házában. A részleteteket Hornig Rudolfné, az egyesület tagja mondta el nekünk.
Gál Tibor vallja: a homoktövis nem egy csodanövény, de egy csodálatos növény. A közelmúltban rangos elismerést kapott Tövisporta történetéről és a homoktövisből készült termékek jótékony hatásairól, a családi vállalkozás egyik vezetőjével beszélgettünk.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Népművészeti Egyesület tagjai a jövőben, több alkalommal is tartanak majd különféle kézműves foglalkozásokat városunkban. A részletekről Józsy Juditot, a Komáromi Kulturális Kft rendezvényszervezőjét, az egyesület vezetőségi tagját kérdeztük.
„Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.” Wass Albert egyik gondolatát választotta jelmondatául a januárban megalakult Komáromi Kulturális Kft. A tervekről, célokról, teendőkről, Hajnala Dóra ügyvezetőt kérdeztük.
Doktor Imre Zoltán, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Komárom-Esztergom Vármegyei Adó-és Vámigazgatósága Ügyfélszolgálati Osztályának vezetője, sajtóreferense, számos fontos új, adóügyeket érintő tanáccsal látott el bennünket.