Czibor Zoltánra, az Aranycsapat legendás tagjára emlékezett városunk, a „Rongylábú” balszélső 95. születésnapján, a napokban. A nagyszabású rendezvény egyik pillérét képezte ezúttal is az a róla elnevezett nemzetközi kispályás labdarúgó torna, melyen szűkebb hazánk és határon túli magyar utánpótlás csapatok képviseltették magukat.
Gyalogszerrel, kerékpáron, elektromos rolleren, vagy autóval érkeztek a diákok szeptember 1-jén az iskolai tanévnyitókra. A komáromi közterület felügyelet és a rendőrkapitányság munkatársai közös együttműködésben vigyázták a diákok biztonságát a gyalogos átkelőhelyeknél és az oktatási intézmények környezetében.
Idén is a koppánymonostori Fenyves Tábor adott otthont augusztus 28 és szeptember 1 között a Fenyves Szabadegyetemnek, ahová ezúttal is nagy számban érkeztek fiatalok határon innen és túlról. A programokat a megannyi koncert mellett különféle tréningek és ismert közéleti szereplők előadásai színesítették.
Idén is kulturális, hagyományőrző, szórakoztató, zenés programokkal, koncertekkel várnak mindenkit a Szőnyi Szüret és Borünnepen, szeptember 6-án és 7-én.
Számadó Emese régész-történész, a Klapka György Múzeum igazgatója a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, Molnárné dr. Taár Izabella, a Komárom – Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Komáromi Járási Hivatal korábbi vezetője pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át a közelmúltban. A díjazottakat dr. Molnár Attila polgármester és Vajda Bence alpolgármester a Városházán személyesen köszöntötte.
A Monostori erődben rendezte meg a Magyar Íjász Szövetség augusztus 23 és 25 között, a Történelmi Íjász és Nemzeti Bajnokságot. A nagyszabású hagyományőrző rendezvényre, több mint 260 nyilas mérettette meg magát határon innen és túlról.
Az Aranycsapat legendás balszélsőjére, Czibor Zoltánra emlékezett Komárom, születésének 95. évfordulóján, augusztus 23-án. A jelenlevők a jeles napon, az olimpiai bajnok sírjánál, majd szobránál, főhajtás mellett helyezték el az emlékezés virágait.
Huszonhetedik alkalommal rendezte meg a Komárom-Európa Futó Egyesület a Fenyves
Futást, melyre ezúttal is nagy számban jelentkeztek a versenyzők. A családias
megmérettetésre ezúttal több mint 300-an jelentkeztek.
Második alkalommal nyílt sajtófotó kiállítás augusztus 20-án a Generációk Házában. A tárlaton a közönség Körtvélyfáy Dina, Viszló Balázs, Józsy Judit és Gál László képei alapján tekinthetett bele az elmúlt év komáromi rendezvényinek és kulturális életének egyes pillanataiba.
Városszerte államalapító Szent Istvánra emlékeztek Komáromban augusztus 20-án. A rendezvények délelőtt 11.00 órakor kezdődtek a koppánymonostori városrészben, a Vezérek Parkjában.