A Nő című elődadást tekinthette meg a komáromi közönség május 16-án a Jókai mozi színpadán. A Komáromi Kulturális Csoport szervezésében bemutatott előadás a női nem egyes életszakaszait mutatta be a születéstől az idős korig.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Csillagerőd ad otthont a Komáromi Kulturális Csoport és a Monostori Erőd közös szervezésében megvalósuló városi gyermeknapnak. Május 27-én 10 órától várják a gyerekeket és a családokat.
A férfiak a bajnokságban a Phoenix Fireballt, míg a Magyar Kupában a Dunai Krokodilokat utasították maguk mögé. Az SZPK Mentőangyalok az IBK Cartoon Heroest győzték le a fináléban.
A Mozaik Táborok családias hangulatúak, kis létszámban szervezettek, amelyekben külön-külön, személyre szabottan tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Az öt napos rendezvényekre már lehet jelentkezni, a szervezők szeretettel várják a visszatérő és az új érdeklődőket is.
Pályaorientáció, egyenruhások, informatika, sport. Ezek közül a témák közül válogathatnak azok, akik az idén a Kemencés Táborok valamelyikét választják. Egy biztos: izgalomban nem lesz hiány egyikben sem.
A Komáromi Kishuszárok táborban a résztvevő fiatalok a huszárok mindennapjaival, öltözékükkel, fegyverzetükkel és állandó hű társaikkal, a lovakkal ismerkedhetnek meg. A Lovas Egyesület természetesen a kisebbekről sem feledkezett meg, akik a Filmcsillagok Hetén ugyancsak izgalmas napok várnak.
Az I. Gyermekműhelyen Babos Eszter népmesés alkotói foglalkozással várja a kicsiket és nagyokat. A Komáromi Kulturális Csoport hagyományteremtő céllal indítja el a rendezvénysorozatot, melyet havi rendszerességgel szeretnének megszervezni.
Az idei Kézilabda Táborban is számos meglepetéssel várják a jelentkező gyerekeket. A táborba nem csak a már kézilabdázni tudó lurkókat várják, hiszen a fő cél a mozgás, a sportolás és természetesen a kézilabda népszerűsítése.
51. alkalommal rendezték meg az Országos Elsősegélynyújtó Verseny Vármegyei Fordulóját, melynek a Monostori Erőd adott otthont. Május 13-án a megye legjobbjai érkeztek, hogy számot adjanak tudásukról.