A törpeharcsafogó verseny fő célja, hogy a lehető legnagyobb méretben gyérítsék az állományt a Rüdiger-tóban. A tájidegen faj ugyanis rendkívül erőszakos fajta, az őshonos fajokat kiszorítja, ikráit, ivadékait felfalja, emellett pedig a horgászoknak is sok bosszúságot okoz. A versenyt az idén három fordulósra szervezik.
A Valahol aláírtak valamit… című zenés-irodalmi összeállítás Gál László, Latinovits-díjas versmondó és Kreft-Horváth Márk, Nívódíjas gitáros előadásában hangzott el, a trianoni békediktátum 103. évfordulóján.
Évzáró ünnepséget tartott június 9-én a Szőnyi Palánkdöngetők Köre a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A csapat idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Népművészeti Egyesület is csatlakozott a kézművesség világnapjához június 11-én, mely rendezvények a Csillagerőd udvara adott otthont az idei évben.
A bajnokságon amatőr és open kategóriát is hirdettek, melyek közül az utóbbiban a legerősebb dartsosok, köztük a magyar válogatott néhány tagja is versenyzett.
A Kecskés László Emlékház és annak udvara ad idén is otthont a Klapka György Múzeum szervezte nyári tábornak. A résztvevők a tábor során amellett hogy meglátogatják majd a Brigetio Öröksége Látogatóközpontot, az aranymosókról, komáromi pingálómesterekről, szekeresgazdákról is sokat tanulhatnak majd.
Író – olvasó találkozót szervezett a Jókai Mór Városi Könyvtár. A vendég ezúttal Karády Anna volt, aki a Füredi lány című kötetétét mutatta be a szép számban összegyűlt közönségnek június 2-án
Budapest Kormányhivatala a jeles nap alkalmából a Komáromi Hajózási Hatósági Szolgálati és Ellenőrzési pontján, közlekedéstörténeti tárlatot alakított ki, amelynek nyitóünnepsége június 1-jén volt.
Nagyszüleink ránk hagyott felbecsülhetetlen kincsestárát hivatott megnyitni a Komáromban is rendszeresen zajló Így tedd rá! foglalkozás. Vezetője Jastyúrné Polgár Zsóka, akinek elmondása szerint egyre több kisgyermek mutat érdeklődést a fejlesztő oktatás felé, sőt, az idén már egy Így tedd rá! tábort is tartanak a szőnyi városrészben.
Napjainkban egyre több diák előtt nyínak meg olyan lehetőségek, hogy külföldön vegyenek részt különféle tanulmányi programokon. A komáromi Nagy T. Dávid is élt ezzel a lehetőséggel, és három hónapra Lengyelországba, Varsóba utazott, amit elmondása szerint egyáltalán nem bánt meg, a megszerzett tudást pedig a jövőben idehaza szeretné majd kamatoztatni.